fotógaléria
Banner image

Tevekaravánok nyomában a Negev sivatagban

A Tömjén útról (Fűszer útról) mindenkinek a sivatagon át baktató tevekaravánok jutnak eszébe és közel is járnak az igazsághoz. Úti célunk ezúttal Avdat, a valamikori Tömjén út egyik kiemelkedő városának romjai, mely igazán kitűnő állapotban vészelte át az évszázadokat.

Eilatról kora reggel indulunk a Negev sivatagba. Első megállónk egy kilátó Mitzpe Ramon város szélén, ahonnan lélegzet elállító panoráma tárul elénk a Ramon kráterre. Felfrissülés után tovább megyünk a kősivatagban Avdat irányába, ám az út során lesz bőven látnivaló, hiszen elhaladunk Izrael egyik legnagyobb harckocsizó bázisa mellett, ahol szinte mindig gyakorlatoznak a tankok.

Érkezés Avdatba, a romok megtekintése ismertetővel, majd tovább indulunk, hogy megcsodáljuk az En Avdat szurdokot, ahol homokkő kanyon tetején édesvízi forrás fakad, a vízesés és az alatta elterülő tó kellemesen hűsíti az arra járókat. Igény szerint ugyanitt Ben Gurion, Izrael első miniszterelnökének emlékhelyét is meglátogathatjuk.

Utunk végén élményekben gazdagon indulunk vissza Eilatra a késő délutáni órákban, egy rövid pihenő beiktatásával.

Részvételi díj: 100 dollár

 

Igény esetén 3-6 fős VIP kirándulást is szervezünk, ennek részleteiről érdeklődjön e-mailben vagy telefonon.

FOGLALÁS